G-sync vagy Freesync – melyiket szeressem?


Az Nvidia és az AMD technológiái már jó pár éve jelen vannak a piacon, de a legtöbben még mindig nem tudják, mire is jók pontosan ezek a monitorok. Most elmagyarázzuk.
G-sync vagy Freesync – melyiket szeressem?
2017
máj
11

Ha programtervező informatikus diplomára nem is lesz szükség ahhoz, hogy valaki elejétő a végéig átlássa ezt a bejegyzést, bizony vannak olyan terminológiák, amiket nem nagyon lehet megkerülni, amikor erről a témáról beszél az ember. Aki piszkálta már egy videojáték grafikus beállításait, az bizonyára találkozott a V-Sync funkcióval. Ez a vertikális szinkron, melynek célja, hogy közös nevezőre hozza a PC és a monitorunk képfrissítési sebességét, vagyis a monitor frissítési frekvenciájához igazítsa a képkockák kirajzolását. Egy átlagos, 60 Hz-es monitor esetében ez másodpercenként 60 képkockát, vagyis 60 fps-t jelent, és a technológia jól is működik akkor, ha ezt állandósítani tudjuk, de sajnos a legtöbb esetben hullámzó teljesítménnyel, ugráló képkockaszámmal találkozunk, ami felvet bizonyos problémákat. Ha például 60 alá esik a képkockaszám, akkor a gép kénytelen egy már kirajzolt frame-et újra kitenni, ami akadáshoz vezet, míg V-Sync nélkül előfordulhat képtörés (screen tearing), amikor a gép egy már félig kirajzolt képkockára véletlenül egy másikat kezd el kitenni.

Elsőként a GeForce kártyákat gyártó Nvidia talált megoldást a problémára. A kijelzőbe szerelt vezérlőchip segítségével képesek befolyásolni, hogy mennyi idő telik el az előző képkocka utolsó sorának és a következő frame első sorának kirajzolása közt. A monitor így fix képfrissítés helyett megvárja, hogy elkészüljenek a teljes képkockák, amivel elkerülhető a törést. Ha megadott időn belül nem esik be az új frame (nyilván nem várhat a végtelenségig), akkor kirakja újra az előzőt, ilyenkor itt is előfordulhat akadás. Emellett természetesen minden monitornak van egy maximális frissítési frekvenciája, így hiába futtatunk egy játékot 400 fpssel, az összes képkockát egy G-Synces panel sem fogja tudni kirajzolni.

A FreeSync hatalmas előnye az Nvidia technológiájával szemben, hogy itt nincs szükség dedikált hardverre, amiért súlyos felárat kell fizetnünk. A technológia itt a DisplayPort 1.2a szabvány része, vagyis mindenki által használható, díjmentesen licenszelhető, pusztán annyi kell hozzá, hogy a kijező firmware-je és a grafikus vezérlő szoftvere is támogassa. Ennek köszönhetően a paletta is jóval szélesebb, számos különböző méretű és felbontású kijelző közül választhatunk. Problémák itt akkor jelentkeznek, ha a képkockaszám a monitor alsó képfrissítési korlátja alá esik (ez általában 40 Hz), ilyenkor már erősen megküzd a rendszer azzal, hogy szinkronban tartsa a dolgokat.

A FreeSync tehát egy teljesen nyílt szabvány, szemben a G-Sync hardveres megoldásával, azonban mivel a gyártók továbbra is a piaci részesedésért versenyeznek, nincs olyan monitor a piacon, amely mindkettőt támogatná. GeForce kártya esetén tehát kénytelenek vagyunk G-Sync monitort választani (már ha szeretnénk élvezni a technológia előnyeit persze), míg a Radeonos gépek mellé FreeSync monitor passzol. Az utóbbi időben egyre több gamer notebookban is megtalálható a G-Sync, azonban a korábban említett okok miatt ez általában még magasabbra tolja az egyébként sem épp alacsony költségeket. Ettől függetlenül kétségtelen, hogy az adaptív képfrissítésnek vannak előnyei, így ha valaki a lehető legjobb minőségben szeretné élvezni a játékait, annak mindenképp érdemes beruházni egy ilyen monitorba.

Szerző: Berze András