Így választ laptopot egy huszonvalahányadik századi nő


Azt már tudjátok, milyen szempont alapján választok telefont, én, a nő a huszonvalahányadik századból. Ja, ez még csak a huszonelső, pedig úgy tűnik, sokkal régebb óta tart, mert úgy felgyorsult, mint a csuda. Ráadásul én írónő vagyok, kezdő kis babcsíra, éppen most szökkenek szárba, és egy ilyen apró magkezdeménynek fontos, hogy legalább még egy helyen otthon legyen az ágyán kívül. És ez az a hely, ahova írni lehet. Írni bánatot, örömöt, jókedvet, bosszúságot, haragot, fékezhetetlen dühöt, miegymást.
Így választ laptopot egy huszonvalahányadik századi nő
2016
nov
17

Ezért ezen követelmények alapján választok ki egy olyan eszközt, amit sokkal inkább magaménak érzek, ahol lakom. (A lakás, amit bérlek):
 
#1. Először is legyen piros. Ez fontos, mert ez a kedvenc színem, és muszáj a kedvenc színemben pompáznia a gépnek, ami igazából nem is gép, hanem olyan társ, akihez a legeslegőszintébb vagyok.
 
#2. Legyen kellőképpen nagy, éppen annyira, hogy jól lássam a betűket, de ne túl nagy, mert ha vinnem kell magammal, akkor ne húzza le a vállamat a súlya, nem akarok még egy csecse kis gerincferdülést is.
 
#3. Ne legyen rajta alma. Nem bírom az almás cuccokat. Sőt, egyenesen viszketek tőlük, mert annyira buták, hogy… én ezért már nem is értem. Csinosnak csinosak, de azt a fajta jó küllemet képviselik, amik beállnak az instalányok csecse sorába. Ergo egy kaptafára mennek, meg mindenki olyat akar, ezért nem, én azért se állok be a sorba.
 
#4. Tudjon jógázni. Velem. Amikor én akarom. Fontos a hajlékonyság, hiszen mi történik, ha az ágyban, fejen állva akarom nézni az Aranyéletet? Kifordítom, és máris csodálatosan illeszkedik az én igencsak terjedelmes komfortzónámhoz.
 
#5. Ne vegye zokon, ha rajta eszem. Volt régen egy olyan gépem, ami folyamatosan mancsikos volt a rengeteg ennivalótól. Nem tudom, hogyan, de így történt. Fontos, hogy szépen le lehessen törölni, és a morzsa se essen be a klaviatúrába, mert a régi gépemen volt olyan betű, ami beakadt emiatt.
 
#6. A gépem alkalmazkodjon hozzám, és ne én a gépemhez. Azt hiszem, megtaláltam az IGAZIT! Már csak arra várok, hogy az én egyetlen, igazi gépem képernyőjén pillantsam meg azt, aki a virtualitásból előlépve is képes lesz mindarra, amit a gépem játszva megtesz nekem a mindennapokban.
 

Szerző: Szentesi Éva

notebook vásárlás előtt | laptop vásárlás tanácsok | billentyűzet