Samsung Galaxy S8 – több mint okostelefon


A 2017-es év egyik legjobban várt okostelefonja kétség kívül a Samsung Galaxy S8, amelynek leleplezését árgus szemekkel figyelték a rajongók. A gyártó nem okozott csalódást.
Samsung Galaxy S8 – több mint okostelefon
2017
ápr
05

2016 nem volt a Samsung legjobb éve, hiszen nem elég, hogy a mosógépeik elkezdtek kigyulladni, a Galaxy Note 7 is életveszélyes konstrukció volt, amit többször is visszahívtak, mielőtt végleg kukázták volna a több milliárd dollááros projektet. Sokan emiatt az almás cég csúcsmodelljénél kötöttek ki, és a dél-koreai gyártónak nagyot kellett villantania ahhoz, hogy visszacsábítsa a vásárlókat, de a jelek szerint semmit nem bíztak a véletlenre.
 
A hardver
 
Külön Edge változatot már ne keressen senki: az új generáció mindkét modellje, a Galaxy S8 és az S8+ is lekerekített kijelzőt kapott. Ennél is fontosabb újítás, hogy a szokásos 16:9-es képarány helyett ezúttal 18,5:9-es arányszámokkal van dolgunk, vagyis egy keskenyebb elegánsabb panel fogad minket, ami QHD+ felbontással dolgozik. Az alap modell 5,8 hüvelykes, míg a Galaxy S8+ 6,2 hüvelykes kijelzőt kapott, a két modell azonban csak ebben és az akkumulátor méretében különbözik: előbbiben 3000, utóbbiban 3500 mAh-s telep található.
 
A teljesítménytesztek alapján nincs párja a 10nm-es gyártástechnológiával készülő processzoroknak - mert hogy ezúttal is régiótól függ, hogy Snapdragon 835 vagy Exynos 8895 lesz-e a mobil lelke (nálunk az utóbbi) – amelyek mellé 4GB RAM és 64GB bővíthető tárhely került. A víz- és porálló ház alján USB-C csatlakozó található, de természetesen a vezeték néküli töltés sem maradt ki.
 
A hátlapon ugyanaz a 12 megapixeles szenzor teljesít szolgálatot, mint az előd esetében, de mivel  a képfeldolgozásért felelős chip és a szoftver is változott, a képek még szebbek lettek. A szelfikért az új modellben egy 8 megapixeles kamera felelős. A hátlapra került egyébként az ujjlenyomat-olvasó is, hiszen eltűnt a fizikai gomb a kijelző alól, de a mobil feloldásához használhatjuk az írisz-szkennert is.
 
Bixby, a mi kis segítőnk
Az elmúlt években gombamód szaporodtak a virtuális személyi asszisztensek, elég csak az Amazon Alexájára vagy a Google Home-ra gondolni, és úgy tűnik, hogy a Samsung is versenybe száll, igaz, Bixby egészen más céllal érkezett. A dedikált gombbal is elindítható szolgáltatás elsősorban a telefon használatát könnyíti meg, így hangvezérelve is elvégezhetünk mindent az interfészen, amihez egyébként taperolni kéne a telefont. Emellett a kamera segítségével képes felismerni könyveket, vonalkódokat vagy boros címkéket, és számos egyéb fontos infóval is ellátja a felhasználókat.

Így lesz PC a Galaxy S8-ból
A Microsoft évek óta próbálkozik a Continuum platformmal, amivel asztali gépet csinálhatunk a telefonunkból, a Samsungnak azonban látszóra első körben összejött. A DeX névre keresztelt dokkoló-rendszer segítségével külső perifériákat, egeret, billentyűzetet és monitort is köthetünk a telefonra, a kezelőfelület pedig átalakul, hogy az asztali gépeken használt Windowsra hasonlítson. A Samsung nem bízta a véletlenre a dolgot, így az Microsoft Office alkalmazások és az Adobe irodai szoftverei is remekül futtathatóak ezen a felüeten.

A Galaxy S8 nem olcsó mulatság, de ha valaki a legjobbat és csakis a legjobbat akarja, annak mindenképp érdemes elgondolkodnia az alap vagy a Plus modellen.

Szerző: Berze András